KIEMELT INFORMÁCIÓ

Válaszd Te is a szakképzést!
Tovább olvasomINFORMÁCIÓK
LEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
Bemutatkozás
Örömmel köszöntlek a Szegedi SZC Csonka János Technikum honlapján!
Ezen az oldalon egy olyan iskolát ismerhetsz meg, ami évtizedek óta időtálló szakmai oktatásával korszerű tudást biztosít generációk számára járműfenntartás és -javítás, valamint rendvédelem, közigazgatás és nemzetvédelem terén. A hagyományosan autós, motoros és rendészeti szakmai képzéseink technikumi és szakképző iskolai formában elérhetőek
nyolcadikos és érettségizett tanulók számára nappali tagozaton, a 25 év felettieket a felnőttek szakmai oktatására várjuk.
Diákjaink szerint a Csonkában az a legjobb, hogy a tanulás mellett rengeteg lehetőségük van kibontakozni. Erasmus pályázattal külföldre szakmai gyakorlatra utazhatnak, kaphatnak Honvéd Kadét Ösztöndíjat, versenyekre járhatnak, változatos osztályprogramokon vehetnek részt. Tanulmányi eredményük alapján ösztöndíjra jogosultak. Szakmai, tanulmányi és sportversenyeken mérhetik össze tudásukat más iskolák diákjaival.
Az iskolaévek alatt oktatóink elkötelezetten építik az iskolai közösséget, mely biztos alapja lehet a diákok élethosszig tartó önzetlen szakmai együttműködésének. A közel 80 duális partnerrel való szoros együttműködés hidat képez az iskolai tudás és a gyakorlati vállalkozói tevékenység között.
Hiszek abban, hogy az iskola tudást, együttműködési lehetőséget, a közösség erőt és biztonságot ad ahhoz, hogy a nálunk végzettek magabiztosan építhessék egyéni életpályájukat és formálják a jövőt.
Nézz szét az oldalon, less bele a lehetőségekbe, és ha megjön a kedved – várunk szeretettel!
Hajrá Csonka!
Tóthné Biró Zsuzsanna
igazgató

Hírek
Környezetkímélő megoldásokat keresve utaztak a jövőbe a szegedi technikumosok
A Szegedi SZC Csonka János Technikum diákjai az Erasmus+ projekt keretében Németországba látogattak, hogy megismerkedjenek az elektromos autók világával.
Soron kívüli eljárásrend bántalmazás kivizsgálására
Eljárásrend a Szegedi SZC Csonka János Technikum intézményben tanulók bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére
Közszolgálati technikusként izgalmas tantárgyakat tanulok, olyasmikkel foglalkozom, ami igazán érdekel. Nem hátránya a képzésnek, hogy sok órán mozgatnak meg minket, hiszen én is nagyon szeretek sportolni. Nekem kimondottan a lövészet órák és az önvédelem tetszik, hiszen amit a Csonkában tanulunk azt a való életben is tudjuk hasznosítani. Ezáltal a legjobbak lehetünk a szakmában.
Gálfi Anita 11.B
Elérhetőség
Telefon:
+3662547122
Központi ügyfélszolgálat:
+3662547122
E-mail cím:
csonka@csonkaszeged.hu
Székhely:
6726 Szeged, Temesvári körút 38.
Postacím:
6726 Szeged, Temesvári körút 38.
OM azonosító:
203052/012





